Amikor az Egyesült Királyságban mintegy 15 évvel ezelőtt a Prime Minister közreadta az állam szolgálatában álló alkalmazottak Etikai Kódex-ét, az akciót nagy ováció kísérte, mivel a Miniszterelnök aláírásával minden érintett kézhez kapott egy mindössze 3 hajtogatott oldalból álló mini leporellót (nem alaptörvényt!). Az elegáns papíros egyébként könnyen elfért egy szivar, vagy éppen egy zakó belső zsebében. Sokan oda is helyezték (ill. ott tartják ma is) tették mindezt különösebb felsőbb utasítás nélkül.
Joggal merül fel a kérdés, hogy vajon miért?
Elsősorban azért, mert az érintettek tudták és érezték, hogy, a hivatásuk, a közösségük olyan felemelő, egységet teremtő és tiszteletet ébresztő ethoszát kifejező dokumentumot vallhatnak magukénak, amely mögött:
- van szakmai társadalmi közmegegyezés,
- magas szintű politikai elkötelezettség és támogatás,
- a politika nem vár el és nem követel meg tőlük többet, mint amiben a politikusok maguk is példát mutatnak,
- a mindössze 12 pontból álló prioritáskövetelmény olyan közös érték, amely róluk és nekik szól, s nem a fejük fölött lett megalkotva, ill. kitalálva,
- az egész mögött van, egy valóságos etikai infrastruktúra és jelentős hagyományok, amely nélkül az egész csak kívánsággyűjtemény
Feltétlenül ez jut az ember eszébe, amikor azt a jó hírt olvassa, hogy a kormányzat, jelesül a KIM társadalmi vitára bocsátja az un. Zöld Könyv-et. Ez a 20 oldalas szemelvénygyűjtemény óhatatlanul előrevetíti annak kockázatát, hogy hamarosan Etikai kódex „cunamik" zúdulnak rá a közszférára. S fennáll annak a veszélye is, hogy terjedelmes, túlbonyolított kódex könyvek kerülnek közreadásra, amely-a vegzatúrán kívül- semmire sem lesz jó. Hiszen az etika világa sehol nem erről szól. A dokumentum megalkotása előtt érdemes lett volna például megnézni az OECD honlapját, ahol figyelemreméltó és működőképes magatartási kódexekre lelhetünk. S talán még annak is érdemes lett volna utánanézni, hogy miként kezelik máshol az un. Conflicf of interest problémáját, mert leginkább ez az amiben évtizedek óta nem tudunk előrelépni. (ha nem ezt tesszük, akkor úgy járunk, mint a mellékelt kisdobos vagy úttörők pontjai és a kormányablak viselkedési szabályok! Még jó, hogy ez utóbbi legalább 7 pontos!)
Az is fájdalmas visszalépés, hogy az etikai elveket nem a szakma, hanem az állam felülről kívánja megmondani. Sokkal hitelesebb lett volna, ha a már működő Magyar Kormánytisztviselői, vagy Magyar Rendvédelmi Kar tűzte volna mindezeket zászlajára. Ha már a munkavállalói érdekképviseletek ezen a pályán ennyire nem játszanak, s immár nem is látszanak. A Zöld Könyvben érintett 16 un. hivatás etikai követelménnyel egyébként nem lenne semmi gond, ha azoknak lenne bármilyen erkölcsi, vagy szakmai fedezete. A szép elvek azonban a napi gyakorlatban nem állják ki a hitelesség próbáját.
Elegendő csak arra utalni, hogy akik ezt papírra vetették azok kormánytisztviselői küldetésük mellett tényleg nem folytatnak egyéb kereső tevékenységet (pl. egyetemeken)? Amennyiben igen, de ezt önzetlenségből, ingyen és bérmentve teszik, akkor tisztelet és becsület illeti őket. Amennyiben nem, akkor, hogyan is van ez?
(Egy nagy haszna biztosan lesz, mert aki elolvassa a Zöld Könyvet az végre választ kap arra, hogy mi is az un. "szóró ajándék". Mert ha Önök eddig nem tudták volna: az, a protokoll ajándék altípusa!-Köszi!)
Legyünk azért optimisták. Meglátjuk milyen Etikai Kódexek születnek. Örvendetes, hogy végre ezen a területen is történik valami. Egyenlőre azonban az embernek az az érzése, hogy jobban jár, ha felüti Julian Crouch és Phelim Mcdermott, egyébként a Rémvarieté műfajába tartozó munkáját, amelynek a címe: JÓGYEREKEK KÉPESKÖNYVE (A magyar változatot egyébként Parti Nagy Lajos gondozza) és abból egy picit többet tud meg!
Vélemények