Az én városom

A 2010-es önkormányzati választások után szándékos és önkéntes hallgatásba burkolóztam. Azt gondoltam, hogy meg kell adni az esélyt az újaknak, hogy mást másképp, vagy akár ugyanazt, de jobban csinálják, egyszóval tegyék a dolgukat, amire megválasztották Őket. Természetesen ebben a döntésemben szerepet játszott a számtalan méltatlanul rám aggatott negatív jelző, és az elindított büntető ügy is. Most azonban, hogy eltelt 2 év és első fokon felmentő ítélet született, úgy gondolom, hogy lehet és kell is véleményt mondanom a városról, a kerületről, hogyan látom a meghozott döntéseket és milyen várost, kerületet képzelek el.

Vélemények

  • Kényszerbagoly: Gratulálok!! (2016.06.25. 19:27) Felmentő ítélet a fővárosi bíróságon
  • évásanyó: Tisztelt Polgármester Ur! Engedje meg, hogy gratuláljak a felmentő ítélethez... (2014.05.20. 14:05) Vastagbőr I.
  • évásanyó: Tisztelt Polgármester Ur! Engedje meg, hogy gratuláljak a felmentő ítélethez... (2014.05.20. 14:05) Vastagbőr I.
  • évásanyó: Tisztelt Polgármester Úr! Az én és családom szavazatára is számithat, csak már... (2014.05.10. 12:18) Vastagbőr I.
  • Szet Úr: @Molnár Gyula: Kedves Molnár Úr! Írtam Önnek a privát mail címére, remélem meg... (2014.01.29. 15:31) Vastagbőr I.
  • Utolsó 20

Cenzúra Újbudán, avagy amikor megmondják, hogy kit szabad dicsérni és megvédeni

2014.09.11. 22:35 | Molnár Gyula | Szólj hozzá!

Címkék: kampány választás iskola közpénz hoffmann tamás Újbuda XI. kerület Molnár Gyula

Néhány napja megjelent egy bejegyzés a kerület hivatalos facebook oldalán, amely elég vehemensen támad az RTL Klubnak adott interjúm miatt, amit a kampány hevületében kiosztott csomag és polgármesteri levél kapcsán  adtam a tévétársaságnak. Természetesen az írás tele van csúsztatásokkal, valamint a hangvétele is személyeskedő, de ezt már megszokhattuk a mai politikai életben, nem is tenném szóvá. A szerző azt is állítja, nem értik miért „hisztizek”, mert én is adtam tanszercsomagot a gyerekeknek, valamint levelet is írtam a szülőknek. Igen, ez így valóban igaz, csak egyetlen dolgot felejtenek el megemlíteni, egy nagyon fontos dolgot: mindez 2008-ban történt, és tudjuk, hogy 2008 nem volt választási év, 2014 pedig az. A választási években kimondottan figyeltem arra, hogy a kerületi médiában csak annyit szerepeljek, mint a többi polgármester jelölt, erről még megállapodást is kötöttünk a pártokkal, amit idén valamiért az utódom nem látott fontosnak… Érdemes és tanulságos megnézni a 2010. szeptemberi újságokat és összevetni a mostaniakkal.

IMG_20140901_165345.jpgCsak semmi kampány...

De visszatérve a „hisztimre” (ahogy egy volt polgármester kritikáját a kerület hivatalos oldalán nevezik), a szerző vagy nem nézte meg az említett interjút teljes terjedelmében, vagy szándékosan csúsztat, mert a felvételen többször elmondtam, hogy nem az baj, hogy tanszercsomagot osztanak, sőt ez támogatandó kezdeményezés, hanem az kifogásolható, hogy a jelenlegi polgármester levelet is mellékelt a csomag mellé, alig egy hónappal az önkormányzati választások előtt.

Természetesen, ahogy lenni szokott azonnal megjelentek a kommentek az bejegyzés alatt, és többen is szóvá tették, hogy Molnár Gyula nem választási évben írt levelet. Volt, aki még egy linket betett a megjegyzéséhez az Újbuda újság 2008-as számát, ami pont arról írt, hogy Molnár Gyula tanszercsomagokat osztott. Igen, 2008 nem választási év, 2014 választási év.

Mit gondolnak mi történt ezek után?

Nemcsak törölve lettek ezek a hozzászólások (perceken belül), de még a hozzászólókat is kitiltották Újbuda hivatalos facebook oldaláról! Igen, a kerület egyik hivatalos, közösségi oldaláról kitiltják azokat a hozzászólókat, akik bírálni merik az aktuális vezetést, vagy meg merik védeni a korábbi polgármestert! Ráadásul azok tiltották ki őket -a választópolgárokat- akik minden egyes interjúban elmondják, hogy az ellenzék részéről aljas kampányt várnak.

Ami miatt még érdekesebb ez a történet, hogy az ellenzék egyik, már hivatalos képviselőjelöltje szintén hozzászólt a bejegyzéshez, teljesen kulturált formában:

kzs_fb_01.jpgKeller Zsolt (MSZP képviselőjelölt, az önkormányzat Kulturális Bizottságának tagja) bejegyzését és hozzáférését is törölték, már nem elérhető

Ki lehet találni, hogy mi történt. Igen, az ellenzék hivatalos képviselőjelöltjének (aki nem mellesleg az önkormányzat egyik szakbizottságának ma is tagja) hozzászólását is törölték, valamint a jelöltet kitiltották az oldalról. Ez nem más mint durva, aljas és gyáva cenzúra, 2014-ben, választási évben.

Azóta szinte mindenkit törölnek, aki engem megvéd, és mindenkit hagynak aki engem bírál, hogy finoman fogalmazzak. A 18 eredeti hozzászólásból már csak 5 látszik... Kedves szerkesztő urak és hölgyek, ez lenne az a tisztességes kampány, amire gondoltak?

ps.

Néhány nappal mindezek után, megjelent egy durva, személyeskedő hozzászólás a bejegyzés alatt, ami minősíthetetlen stílusban ír rólam. Szíve joga mindenkinek, nem is ez a baj. Az egyik felhasználó nyilvánosan megkérte az adminisztrátorokat, hogy töröljék a sértő és hazug hozzászólást. Mit gondolnak mi történt? Törölték a kérést, miszerint legyen törölve a sértő és hazug hozzászólás, majd rögtön ki is tiltották az oldalról. Mindez 2014-ben választási évben, Európa közepén, Újbudán. Nem Kínában, nem Közép-Afrikában.

kzs_fb_02.jpg

Kedves riválisaim, ez lenne az a tisztességes kampány amit elvárnak az ellenzéktől, vagy ez az a durva kampány amitől félnek?

Ébresztő Újbuda!

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozzon
Molnár Gyula facebook-oldalához!

Eddig és ne tovább!

2014.05.22. 23:34 | Molnár Gyula | Szólj hozzá!

A Kúria jogerősen felmentett egy 8 éve húzódó ügyben. A bíróságról kilépve az első mondatom, bár akár gondolhattam volna másképp is, a megbocsájtás, az előre tekintés mondatai voltak. Jeleztem, hogy nem várok bocsánatkérést és annak ellenére nem kívánok végtelenül húzódó kártérítési pereket indítani, hogy a jogi szakvélemények szerint jó eséllyel megtehetném.

Ehhez képest megdöbbenéssel szembesültem az ügyészségi segítséggel székébe segített jelenlegi polgármester a valóságtól, a jogállamtól, de leginkább a józan észtől elrugaszkodott nyilatkozatával. A magát keresztény-konzervatív értékrendűnek valló pártszövetség helyi erős embere újra bizonyította a hatalom megtartásáért mindenre képes. Nem véletlen, hiszen pontosan tudja, hogy tisztességes küzdelemben, valódi politikai vitában, ahol az elmúlt 4 év vagy az én polgármesterségem eredményeiről és teljesítményéről kell számot adni, lényegesen kevesebb esélye lenne.

Súlyos és valótlan kijelentések hangzottak el, amik nem maradhatnak következmények nélkül! Világossá kell tenni, hogy senki sem állhat a törvények felett, még egy kormánypárti politikus sem. Ahogy én is fegyelmezetten viseltem a hibáktól hemzsegő, valótlanságokat állító nyilatkozatokat az elmúlt években, úgy azt gondolom, hogy komoly politikusnak méltósággal kell viselni a számára politikai vereséggel felérő felmentő ítéletet. (ennek az emberi oldaláról már nem is kívánok szólni)

Bár nem az én szokásom jogi úton rendezni politikai vitákat, de az elmúlt napok nyilatkozatai után nem marad más lehetőségem, mint becsületsértésért és rágalmazásért feljelenteni utódomat.

Hogy ne csupán vagdalkozásnak, politikai szólamnak tűnjenek az előbbi mondatok, következzen a magyarázat és a bizonyíték. A Kopaszi gát és egy szomszédos telek ügyében az ügyészség, a rendőrség, három különböző bíróság 8 éven keresztül kereste az esetleges károkozást, majd mindenki kimondta, hogy nem történt jogszerűtlen lépés, nem történt károkozás. A Kopaszi gát esetében vádemelés sem történt, mert már a nyomozati szakaszban jogerősen kimondták, hogy semmilyen bűncselekmény nem történt, sőt nőtt a kerület vagyona. A Budafoki úti ingatlan ügyében pedig egy három esztendős bírósági folyamat zárult le a héten, felmentő ítélettel. A pernek nem volt tárgya semmilyen károkozás, csupán a folyamat jogszerűsége és az eljárás szabályszerűsége. A per során maga az ügyész jelentette ki, hogy semmilyen kár nem érte az önkormányzatot. Ehhez képest Hoffmann Tamás továbbra is Kopaszi gátról, több milliárdos veszteségről, korrupcióról ad ki közleményt.

Azt politikusként el kell viselnem, ha egy lezárt ügy után továbbra is támadások érnek a riválisaim részéről. Értetlenül, de azt is el kell fogadnom, ha egy jogász végzettségű közszereplő nem hajlandó úriemberként elismerni a legfőbb bírói szerv döntését és kijelenti, hogy a felmentő ítéletből „nem az derül ki, hogy Molnár Gyula nem bűnös”. Azt azonban nem kell és nem is fogom elfogadni, ha 8 éves megpróbáltatások, meghurcolások után továbbra is tűrnöm és hallgatnom kelljen ebben az ügyben, ha megrágalmaznak és hazugságokat terjesztenek rólam.

Fenti elhatározásomat megerősítette az a mai fejlemény is, hogy két nappal a felmentő ítéletem után a Magyar Nemzetből arról értesülhettem, hogy két (egy 9 és egy 5-6 évvel ezelőtt történt!) ügyben, melyekben 3 éve tart az állítólagos nyomozás ismeretlen tettes ellen, meghosszabbították a határidőket, éppen az önkormányzati választási kampány kezdetéig. Miután 2010-ben a most lezárult ügy egyik fontos eseménye volt, hogy a választások előtt 3 nappal 3 ügyész kézbesítette a gyanúsítást egy kampányrendezvényen, nem alaptalan a következő kérdések megfogalmazása Hoffmann Tamás felé:

- Részt vett-e 2010-ben azon az egyeztetésen, ahol arról született döntés, hogy az egy éve készen lévő vádirat ellenére a választási kampány utolsó napjaira időzítsék a meggyanúsításomat?

- Beszélt-e Ön nyomozóhatósággal, vagy ügyészség bármelyik részlegével az elmúlt napokban, a felmentő ítélet ismeretében arról, hogy hosszabbítsák meg a nyomozást vagy terjesszék ki rám?

- Készül-e újra olyan forgatókönyv, valódi politikai kampány helyett, amelyikben a választási kampány finisében, egy jelölti vitán kézbesítenék a gyanúsítási papírokat?

A fentiekre akár egy nyilvános vita keretében is várom utódom válaszát.

Mindannyian azt tanultuk, hogy kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, de úgy látszik a helyi kiskirályok és segítőik, ötlet és teljesítmény hiányában újra a „jól bevált” módszerhez akarnak folyamodni. De nemcsak a módszer, a szereplők is megbuktak, Hoffmann Tamás az elmúlt napokban többszörösen is. Miután városvezetőként eddig sem tudott eredményeket és sikereket felmutatni, most jogászként is leszerepelt, mint aki képtelen egy jogerős bírói döntést elfogadni. Megbukott sportemberként is, aki nem képes veszíteni, az eredményt tiszteletben tartani, betartani a játékszabályokat. Végül pedig emberileg bukott meg, mert ellenfeleit nem legyőzni, hanem megsemmisíteni akarja és ehhez aljas eszközöket is hajlandó igénybe venni.

Végezetül kérem a nyomozóhatóságokat, ne engedjék, hogy a politika másodszor is megpróbálja őket a választási kampány részesévé tenni. Ha a nyomozás abban a szakaszban van, akkor kérem őket, hogy ne a sajtó nyilvánossága előtt, hanem a minden ártatlan embert megillető módon hallgassanak meg, mondják el, hogy mi az oka, hogy teljesen nyilvánvalóan bűncselekmény nélküli ügyekben évek óta nem hallgattak meg senkit, és nem zárták le az ügyeket. Készen állok arra, hogy a választási kampány előtt mindkét ügyben bármikor a rendelkezésükre álljak.

Molnár Gyula

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozzon
Molnár Gyula facebook-oldalához!

Lezárult, felejtsük el!?

2014.05.20. 16:12 | Molnár Gyula | Szólj hozzá!

A Kúria felmentette Molnár Gyulát és két társát az Öböl ügyben indított büntetőügyben. Mint ismeretes, az elsőfokon bűncselekmény hiányában felmentett volt újbudai polgármester ellen a másodfokú bíróság egyetlen, korábban hamis tanúzásért elítélt tanú állítása alapján hozott elmarasztaló ítéletet, amit mai ítéletével a Kúria megsemmisített.

Egy 8 éve elkezdett, politikailag mindig jól időzített és megkomponált nyomozási és bírósági ügy fejeződött ma be a Kúrián. Jogerősen megállapítást nyert mindaz, amit az elmúlt 8 évben hangoztattunk, hogy amennyiben nem éri kár az önkormányzatot, amennyiben minden elemében jogszerű döntések születnek, akkor ott csak nagy rosszindulattal vagy erős politikai motivációval lehet a bűncselekmény lehetőségét felvetni. De voltak akik így is megpróbálták, és semmilyen eszköz használatától sem riadtak vissza: ha kellet a választási kampány utolsó hetében ügyészekkel kézbesítették a gyanúsítást, ha pedig bebizonyosodott, hogy nem történt bűncselekmény, akkor hamis tanút hoztak, hogy ismét hónapokig lehessen lejáratni a politikai élet számukra nemkívánatos szereplőit.

Ez a mai nappal lezárult! Megvannak az ügy tanulságai, de mától felesleges visszatekinteni, felesleges felelősöket keresni és újabb értékes időt vesztegetni bírósági kártérítési perekre, előre kell tekinteni! Ezt az igazságtalanságot- amiért feltehetően soha senki nem fog bocsánatot kérni, aminek feltehetően soha nem lesznek felelősei - ott kell helyretenni ahol elkezdődött. 2014 októberében az újbudai választók eldönthetik, hogy az ügyészségi segítséggel székébe segített és azóta a teljesítményével csúfosan megbukott, a független magyar bíróság jogerős ítéletét úriemberként elfogadni képtelen, jelenlegi polgármester munkájának folytatására szavaznak, vagy a jogi rehabilitáció után politikailag is rehabilitálják az igazságtalanul megvádolt, de az igazát bebizonyító elődöt!

A mai nap után egyértelmű hogy indulok a 2014-es önkormányzati választáson polgármester-jelöltként és azon fogok dolgozni, hogy a fejlődésében megtorpant kerületet újra Budapest legjobb, legélhetőbb és legbiztonságosabb kerületévé tehessem.

Ez az ügy lezárult, egy új elkezdődött!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozzon
Molnár Gyula facebook-oldalához!

Jancsó Miklós levele Orbán Viktorhoz 2002-ből

2014.04.02. 18:30 | Molnár Gyula | Szólj hozzá!

Címkék: kampány választás jogállam jancsó Újbuda XI. kerület Molnár Gyula

In memoriam Jancsó Miklós.

"Levél Orbán Viktornak és Orbán V. szüleinek

Tisztelt Orbán Viktor/Viktor!

Önnek/Neked írjuk ezt a levelet, azért Önözünk/tegezünk, mert Ön/te is így beszéltél a Testnevelési Egyetemen.

Egyikünk 80 éves múlt, másikunk 60 lesz. Sok mindent láttunk, sok mindent megéltünk.

Szeretnénk néhány kérdést feltenni Neked. Tizenkettőt.

Tisztelt Orbán szülők, egyúttal Önökhöz is fordulunk, hiszen a legélesebben talán Önök látják, miket mondd, tesz fiúk, a gyermekük.

Érkeznek az SMS-üzenetek: "Orbán Viktor szeret Téged!" És a telefon kijelzőjén ott a képe.

Kedves szülők, elképedésünkben fordulunk Önökhöz. Nyilván hallották, mit mond a gyerekük. Néha miket beszél.

Feltámadt volna népünk bölcs vezére, Rákosi Mátyás, és tanítómestere, Sztálin, és a személyi kultusz?

Ennek az országnak komoly feladatai vannak, és ezek egész embert, felelős gondolkodást kívánnak meg mindenkitől. Jó munkát, odafigyelést, terveket és tetteket. Nem víziókat.

Viktor! Kérünk, ne kapkodj, ne hisztériázz, ne fogd másokra a hibáidat, és ne beszélj össze-vissza. Az ember őrjöngő hívek nélkül is fölmérheti a gondjait. Így válik felnőtté.

A szüleid szeme előtt is kérünk, hogy se te, se a barátaid ne próbáljatok bátorságra, merészségre, kitartásra biztatni egy egész népet, amely több száz éve gyakorolja ezt. És ne oktassatok ki olyanokat, generációkat, akik életük nagy részét nélkülözésben, nagyobb nehézségek között harcolták, dolgozták, élték végig, mint amiket te valaha megéltél. Szemtelenség és butaság részetekről bátorságról, kitartásról, jövőbe vetett hitről prédikálni Magyarország népének, olyan embereknek, akik csak a XX. században háromszor építették újra ezt az országot, kétszer ásták ki a romokból és építették fel Budapestet - éhezve, fázva, önzetlenül. Túlélték a politika különböző őrjöngéseit, és egész életükkel, a munkájukkal bíztak a jövőben, különben ti - te sem - nem születtetek volna meg.

Kérdezd meg anyádat, apádat, hányszor hallották már ezt a szöveget: "a felső határ a csillagos ég", "a jövőt építjük", "az új kor elkezdődött" stb. stb...

Ennek a népnek hirdetitek/szónokolod, hogy majd ti/te megmutatjátok nekik, hogy mindent lehet, csak akarni kell!

Ez a kulcsszavatok. Az akarat. (Das Willen.) Akarni, akarni, merni kell. És akkor minden meglesz, meglehet! Szebb jövő, szép ország, nagyot álmodás. Sőt! Minden, ami van, lesz, az: Az akarat diadala.

(Macht des Willens.)

Viktor! Ez Leni Riefenstahl filmjének címe, ami az 1934-es náci pártgyűlésről készült.

Kellemetlen hasonlóság a nagyravágyásban, a mértéktelen hatalomakarásban.

És a telefonokon érkeznek a Hivatal üzenetei: "Orbán Viktor szeret Téged!"

"Gyáva oroszlán, harcias nyúl, bőgő elefánt, áspiskígyók - távozzatok erdeinkből" - mondanák a gályarab prédikátorok, ősi hőseink.

Ilyen vezér-világ már volt, és nincs helye többé.

De nézzük a kérdéseket:

1. Kijelentheti-e valaki/bárki magáról (pártja róla), hogyha nem ő lesz az ország vezetője/miniszterelnöke, akkor Magyarország rossz útra tér?

NEM

2. Mondhatod-e te, Viktor, azt, hogyha az országban kb. 3 millió ember nem rád, nem a te pártodra szavaz, akkor veszélyben "A családunk. A gyermekeink. Az emberi méltóságunk. A szabadságunk. A hitünk. És a hazánk. (...) mindezt most meg kell védenünk!"

NEM

3. Magyarországon nincs rossz gazdasági helyzet, nincs természeti katasztrófa, amely pusztulással fenyegetne, és külső ellenség sem támadt reánk. Szabad-e olyan hangulatot szítanod, mintha veszélyben lenne a haza?

NEM

4. Van-e jogod egy demokráciákban szokásos választás idején először mások ellen uszítani, polgárháborús hangulatot, tömeghisztériát kelteni, aztán szeretetről prédikálni?

NEM, NINCSEN

5. Megtörténhet-e egy demokratikus országban, hogy az iskolákban osztályfőnöki órán kikérdezik a gyerekeket arról, kire szavaztak a szüleik, és azok számára, akik nem a kormányzópárt listájára szavaztak, külön meggyőzési órát tartanak és feladatul adják, hogy térítsék jó útra a szüleiket. Kérdőre vonják őket, sikerült-e a kormánypárt mellé állítani apjukat, anyjukat. Szabad-e ilyenkor felelős vezetőként ezt mondanod?

NEM

6. Épeszű dolog-e az embereket (mint Grósz Károly annak idején) azzal ijesztgetni, hogy minden elért eredmény, minden jó összeomlik, ha nem a te kezedben és pártod kezében van a kormányzás joga?

NEM

7. Van-e jogod a hatalmadat ennyire félteni? Van-e jogod a nemzeti színeket, a kokárdát kisajátítani?

NEM, NINCSEN

8. Prófétának éreznéd magad?

NEM VAGY AZ. Istenkáromlás lenne tőled. Mindenkiben lakozik egy kis Messiás, de ha előbújik belőle, ott kezdődik a baj.

9. Egy egész országnak állandóan jelszavak (3 kerék, 4 kerék stb.), kampánytervek, politikai hirdetések között (újabb ötleted szerint: "induló vonatok között, egy pályaudvaron") kell-e élni?

NEM. MINEK?

10. Viktor! Megkérdeztétek a nőket, milyen élethez lenne kedvük? Tudod, milyen életet, szerepet szántok nekik? Végiggondoltad a családon belül ezt a helyzetet?

Azt hisszük: NEM

11. Biztos vagy abban, hogy a gyermekeid a te elképzelésed szerinti "polgárok" szeretnének lenni? Tudod azt, hogy az ország felének erre lehetősége sincs? A te kerekes jelszavad a nép között csak vicc vagy keserű tréfa tárgya. Végiggondoltad, hogy mint fiatal ügyvéd miből tartanál el négy gyermeket? Megtehetnéd?

NEM. Mindenki tudja.

12. Szerinted az elmúlt években mely fiatal emberek tudtak

meggazdagodni? Kinek lehetett három-négy nem nélkülöző gyermeke? Kiket sújtott az az általad oly sokat idézett gazdasági krízis? Tapasztalatod szerint az elmúlt években fiatal emberekből tisztességes munkával lehetett valaki gazdag és vagyonos? Vehetett ingatlanokat, vállalatokat, termő- és szőlőföldeket? Lehetett belőle pártvagyonos, média tanácsadó vagy felsőbb vezető?

NEM. Ezt is mindenki tudja.

Viktor! Térjünk vissza az Önözésre. Ön e percben még az ország miniszterelnöke. Lehet, hogy az is marad. Ez nem változtat azokon a dolgokon, amiket pontokba szedtünk. Öntől függ, hogy ezeket meggondolja, bármilyen pozícióban legyen is. Azért mondtuk el nyíltan, mert ezekről mindenki tud és beszél. Önön különösen nagy felelősség van, mert Önön is múlik, hogy ezek tisztázása helyett ne egymásnak uszítsa az embereket. A szegényebbeket. Magyarország polgárait.

Tisztelt Orbán szülők! Elnézésüket kell kérjük, hogy Önökhöz is fordultunk, de abban reménykedünk, hogy jó szokás szerint Önök talán szót értenek a gyermekükkel, hová vezet miniszterelnök-vezérként hisztérikus tömeggyűléseket rendezni, ország-romlásról szónokolni.

Gondoljuk, Önök is láttak már ilyeneket, és az erre az útra lépő vezérek sorsát is ismerik. Még nincs késő. Talán.

Végül kérünk mindenkit, minden felnőtt embert, hogy ne dőljön be semmilyen, se suttogó, se üvöltöző propagandának, se ijesztgetésnek.

Magyarországon nincs válság, nincs háború - választások vannak. Van, aki nyerni fog, van, aki veszíteni - ilyen a demokrácia. Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni: az országot, a jövőt mindannyian építjük, bármit mondanak is egyes politikusok.

Szavazzatok!

Budapest, 2002. április 14.

Jancsó Miklós

Grunwalsky Ferenc "

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozzon
Molnár Gyula facebook-oldalához!

Vastagbőr I.

2014.01.24. 13:48 | Molnár Gyula | 8 komment

Címkék: gomba körtér Újbuda XI. kerület Molnár Gyula

Még mindig nem a tételes elemzés és a szándékok megfogalmazása van napirenden, mert nap mint nap kínálnak olyan témákat amiket érdemes a tisztánlátás miatt egy másik oldalról is megvilágítani. Mostantól „vastagbőr” szériának nevezem azokat a témákat, amikor a finom politikai csúsztatás és a jó ízlés határát messze átlépő ügyeket tapasztalok az „ifjak” részéről. (tudom, hogy van ilyen blog, nem akarom az ő kenyerüket elvenni, de nincs jobb magyar kifejezés erre)

Kicsit meglepődve, de inkább mosolyogva, na jó hangosan nevetve észleltem a Móricz Zsigmond körtéri Gomba felújítás körül megjelent paravánon kerületünk nagyjait mosolygós, derűs tekintettel jelezvén, hogy Velem (tegezve!!!) épül az épület. Mondhatnánk, hogy szép és elegáns gesztus ez a polgárok felé, hogy az ötvenes évek hangulatát visszahozva, közpénzből, három éves tehetetlenkedés után, egy épülő középületre, saját magukat rakják ki, hogy szépen induljon vagy fejeződjön be a napunk. De nem ezt mondom! Azt mondom, hogy ehhez pofa kell! Általában is, de ebben az esetben konkréten is. Különösen annak fényében, hogy a legutóbbi testületi ülésen képviselői interpellációra válaszolt Hoffmann Tamás és a szemenszedett és pofátlan hazugság csak finom úri jelző arra, ami papírra került. (lsd.itt vagy kattints a lenti képre) Különösen meglepő és mulatságos a térséghez és a konkrét ügyhöz semmilyen kötödéssel nem rendelkező sportállamtitkár szerepeltetése a plakáton.

PM_valasz_interpell_2014 01 03-1_eleje.jpgA teljes válasz elolvasásához kattints a képre!

De nézzük a tényeket!

Az önkormányzati rendszer sajátosságából és bonyolultságából következően tudnunk kell, hogy hiába választanak meg Budapesten valakit egy kerület vezetőjének, nagyon sok probléma megoldása nem lehetséges, mert a tulajdonos a Főváros. Itt is ez volt a helyzet, mivel a teljes tér, a Gombával együtt Demszky Gábor vezette Budapest hatáskörébe tartozott. Mint tudjuk, ott a malmok lassan őrölnek, de mi nagyon elszántak voltunk. Több éves tárgyalás eredményeképpen 2008-ban sikerült magát az épületet megszerezni a kerületnek, egy nagyon bonyolult ingatlancsere után. Vagyis az a lehetőség, hogy ma egyáltalán erről beszélhetünk ennek a sikernek köszönhető! Itt van tehát az első plusz kép ígérete a „dicsőségtáblán”!

n15472-lead-800-qj26bc-szavazocedula1.jpgSzavazólap 2010-ből

Majd ezek után Magyarország történetének második legnagyobb, nyílt építészeti tervpályázatát hirdettük meg 2009-ben, melyre 76 pályamunka érkezett. Példátlan módon a legnagyobb szakmai és egyéb nyilvánosság mellett történt az elbírálás. A zsűri tagja volt a szakmai kiválóságok mellett a kerületi ellenzék akkori frakcióvezetője (Kupper András), a Fidesz egyik prominens építészeti szakembere, a Műemlékvédelem egykori vezetője, későbbi V. kerületi főépítész Cselovszki Zoltán is. Hosszas vita és egyeztetés után 5 pályaművet díjazott a zsűri és még többet vásárolt meg a kerület. A díjazott 5 pályázóval az a megállapodás született, hogy aki meg tudja szerezni a Műemlékvédelem engedélyét (merthogy a Gomba műemlék) a terveihez, azokkal tovább tárgyalunk. Az így kialakult kört tovább szűkítve maradt 4 pályázat, amelyet széleskörű társadalmi vitára bocsátottunk és lehetett szavazni is.

Maradtak ketten, akikkel megszületett a megállapodás. Úgy láttuk bármelyik valósul meg, megfelelő városképi és funkcionális megoldás születik. És álljon itt a bizonyíték a független építészfórum honlapja, amin a dátum 2010!!

http://epiteszforum.hu/gomba-ket-terv-maradt-versenyben-ujbuda-lakoi-is-donthetnek

A két győztes pályázó, a Gyüre Építésziroda és a Hetedik Műterem volt, a mostani munkálatok pedig –láss csodát- ugyanennek a két kiváló csapatnak a tervei alapján zajlanak. Ezek után nem szakad le a Gomba vagy a polgármesteri iroda plafonja, amikor Hoffmann Tamás arról ír idén januárban (amikor már fél éves csúszásban vannak az általuk vállalt határidőhöz képest is), hogy „az előző városvezetés egyszerűen elfelejtette, hogy a Gomba a téren van, és olyan rekonstrukciós tervet készített, amelynek nem volt része az utoljára 40 évvel ezelőtt felújított műemlék” Mondja ezt rezzenéstelen arccal, miközben javában zajlik -még ha komótosan is- a 2009-ben meghirdetett pályázat győztes terveinek kivitelezése.

n15088-lead-800-b4xp7c-1.jpggomba_520130612-23712-2zvr4e.gallery.JPGEgy 2010-es újságcikk és egy 2013-as tudósítás. Az akkori tervek valósulnak meg.

A tervpályázat után elkezdődött a kivitelezési a pályázat előkészítése, lebonyolítása. Ez gyökeresen eltért a mostanitól, hiszen nem közpénzből, hanem a nyertes vállalkozó pénzéből épült volna meg a Gomba. Mi pályáztatni akartuk, bármennyire is furcsa ez ma sokaknak a kerületben. Nem volt bonyolult a terv: az nyer, aki a legtöbbet ígér érte (egész pontosan, aki a legrövidebb idejű ingyenes használatot kért volna az épület felújításáért, beüzemeléséért). Tehát nem közpénzből, hanem a vállalkozó pénzéből és kockázatára épült volna meg a Gomba, cserébe kapott volna 6-8 év ingyenes használatot, magyarán ennyi idő alatt térült volna meg a kerületnek, a mai 40 év helyett! Ma ugyanis ennyi köz és uniós pénzből csinálják meg ahelyett, hogy a 2009-ben megnyert EU-s pénzt más, kerületfejlesztési célokra fordítanák.

Azt is írja Hoffmann Tamás, hogy Fideszes képviselők hihetetlen személyes teljesítményének köszönhetően sikerült fejlesztési forrásokat találni!!? Nos, a 2009-es Európai Uniós pályázatot még mi adtuk be és nyertük meg, amelynek a fő célja egy új Kulturális Városközpont kialakítása volt a Gellért és a Móricz között. Olyan munkák elvégzésére pályáztunk és nyertünk, amit a piac nem végez el, csak közpénzből valósítható meg. Ezek a Gárdonyi szobor körüli tér felújítása, a Bartók 32 galéria teljes átalakítása és a Bartók 29 francia udvar és az ottani pékség átalakítása Helytörténet Múzeummá. Ezt lehetett volna uniós forrásból megcsinálni, a Gombát pedig a magántőke újította volna fel. Ezzel szemben van a mai állapot, amikor EU-s pénzből van Gomba, a vállalkozó pedig fillérekért bérli, a többi fejlesztés meg elmarad. Remek üzlet, csak az a kérdés, hogy kinek.

gomba_mix03.jpgMolinók 2009-ből és 2014-ből. Kinek mi a fontos...

Az üzemeltetési pályázat is kész volt, 2010 májusában benyújtásra került a Testület elé, de a Fidesz nem szavazta meg, sőt hevesen tiltakozott mindenfajta megoldás ellen. Megjelentek az álcivilek, a bértüntetők és magyaros delikáteszboltot, szolgáltatóházat, kis üzleteket követeltek a „népnek” a vendéglátóipari létesítmény helyett.

Aztán jöttek a választások, jött az új vezetés és közel 2,5-3 évig semmi nem történt, pedig az egyik legfontosabb érv a munkák elkezdése mellett az volt, hogy a metró okozta terhekkel egy időben készüljön el a tér és ne kelljen, mint most, harmadszor is felbontani és újrarakni a díszburkolatot.

jolhaladmix3.jpg2013 december. A propagandagépezet szerint "jól halad a Gomba építése"

Ma már 450 millió forintnál tartanak (sic!!), amiből közel 200 millió forint a kerület saját pénze és a maradék az általunk nyert pénz „átterelése” a Gomba felújítására. Természetesen már az első kapavágás előtt megvolt a”haveri” bérlő is, mindösszesen 1,1 millió forint havi díjért, bár 2010-ben még 6 milliót „javasoltak” havonta… Vagyis a mi életünkben nem belátható, több mint 40 éves megtérülés várható. Ez az igazán jó üzlet! Vagy inkább hűtlen kezelés? Majd a következő időszak vizsgálata eldönti!

Tehát akik most sztárolják magukat a plakátokon, azok inkább hátráltatták a beruházást. Egy 2008-ben nagy nehezen megszerzett épületről van ugyanis szó, ahol a 2009-es építészeti terveket valósítják meg, a 2009-es pályázati pénzeket költik el és a 2010-es koncepció alapján ugyanaz a funkciónak fog helyet adni, az eredetileg tervezett bérleti díj töredékéért. Amit nekik köszönhet Újbuda az elvesztegetett 3 év és a kieső több százmilliós bérleti díj.

Amúgy is ízléstelen egy félkész beruházáson, közpénzen politikusokat népszerűsíteni, de ha már valakik ennyire perverz módon vonzódnak a magamutogatáshoz, önreklámozáshoz, akkor helyesen így nézne ki... 

ujbudagomba_mgy_ht_01_small.jpgNagyításhoz kattints a képre!

Talán a felirat is úgy lenne helyes, hogy köszönjük mindenkinek a segítséget, köszönjük az újbudaiak türelmét!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozzon
Molnár Gyula facebook-oldalához!

A kerület Napján!

2013.11.11. 18:06 | Molnár Gyula | 2 komment

Címkék: Újbuda XI. kerület Molnár Gyula kerületnapja

Hagyomány, hogy November 11.-én vagyis 11. hó 11.-én ünnepeljük Magunkat, a kerületet, köszöntjük a kiemelkedő teljesítmény nyújtó lakótársainkat és nem utolsó sorban a Szt. Imre kórházban ezen a napon született babákat, akiket Újbuda babákká fogadunk.

Ez volt az a nap a polgármesteri 8 esztendőm alatt, amikor széles kör előtt értékeltük az előző év eredményeit, kudarcait és az útkeresést. És ez volt az az alkalom, amikor lehetőség nyílt arra, hogy a következő év terveivel és szándékaival is megismerkedjenek az emberek. Mert tudni kell, mit sem ér egy kiváló gondolat, ha az belül marad, ha egy irodai asztal fiókjában porosodik meg. Számtalan ötlet és gondolat került így a nyilvánosság elé és lett belőle koncepció majd pedig program és aztán mindenki számára élvezhető valóság.

Ma nem vagyok ott a Flamenco szállóban ahol az utódok ünneplik ezt a napot. Nem kaptam meghívást! No comment! De talán már nem is mennék el. Minek? Voltam, meghallgattam, megnéztem és azt tapasztaltam, hogy a kínosan feszengő ünnepi beszéd után inkább mindenki a "potya kaja" felé veszi az irányt aztán haza, mert érzik, itt nem történik semmi. Nem azok vannak itt, akik lehetőséget teremtenek a vállalkozóknak a növekedésre, az intézményvezetőknek az új programok indítására vagy az egyházi vezetőknek a hitéletük fejlesztésére.

Kevés gondolat, nulla víziók. Csak a szolid működés, működgetés!

A nyugati kultúrában létezik, hogy egy új vezetés 100 napot kér arra, hogy tisztában legyen a valós helyzettel és kialakítsa a végleges programját. A választás óta 1111 nap is eltelt és még mindig nem tudjuk: milyen lesz, lenne az a kerület amit vezetnek.

Mi történik a közlekedésben? Mi lesz az 1-es villamos nyomvonalán? Mi fog történni az őrmezei csomópont kiépítése után a lakótelepen élőkkel? Mikor kezdődik legalább a tervezés a virágpiaci meghosszabbítására a 4-es metrónak? Mikor lesz már kész a Gomba? Mi lesz a Bartók Béla úttal, ha alatta metró jár? Történik-e valami a Budai Parkszínpaddal? Mennyivel támogatják a rendőrséget, hogy javuljon a közbiztonság? Mennyi új térfigyelő kamerát építettek? Soroljam? Majdnem reménytelen. Szerintem mindenki 100 témát feltud hozni a maga környezetéből, koszosodó parkok, leépülő játszóterek, kátyús utak formájában. Azért a kedvenc kérdésem csak felteszem!! Ki fog itt piros pöttyös labdát venni az iskolásoknak? Ugye érti, akinek érteni kell, ráadásul 400 millióból.

Pár évvel ezelőtt rólunk beszélt a város. A legjobban fejlődő kerület voltunk. Irigyeltek minket, nem csökkentek az ingatlan árak, szívesen költöztek ide fiatalok, aki pedig már itt élt, igyekezett itt is maradni. Mára Újbuda lekerült Budapest térképéről!!

A következő egy évben ezen a hasábokon, a Facebook oldalamon azt fogom bemutatni, hogy mit szalasztottunk el és mit is kell másképp csinálni a jövőben.

Boldog(abb) Új Évet Újbuda!

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozzon
Molnár Gyula facebook-oldalához!

Ítélet a Fővárosi Ítélőtáblán

2013.10.30. 16:24 | Molnár Gyula | 7 komment

Avagy egy sajátos politikai krimi újabb állomása

A Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta az egy évvel ezelőtti elsőfokú ítéletet, amelyben engem és korábbi helyettesemet bűncselekmény hiányában felmentettek a hivatali visszaélés vádja alól.

Az elsőfokú bíróság egy éves tárgyalási folyamat végén nyilvánvalóvá tette, hogy a vádban megfogalmazott és a sajtóban ehhez hozzátett állítások nem feleltek meg a valóságnak, az ügyészség állítása megalapozatlan, a vádiratban foglaltak nem állják meg a helyüket, semmilyen vagyoni kár nem keletkezett, a folyamat minden egyes lépése törvényes volt. Annak ellenére, hogy a 6 éve tartó eljárásban egyetlen tanú, bizonyíték sem támasztotta alá sem a vagyoni kárt, sem az eljárás szabálytalanságát (még a vád koronatanúja sem), sőt az ügyészség is elismerte, hogy nem érte kár a kerületet és az elsőfokú bíróság eljárása kifogástalan volt, vélelmekre alapozva a másodfokú bíróság megváltoztatta a döntést. A mindössze két napon át tartó másodfokú eljárás során a Bíróság egyetlen tanút hallgatott meg, egy általam 2003-ban elbocsájtott egykori munkatársamat, aki a vád tárgyát képező 2006-os ügyről semmilyen információval nem tudott szolgálni. Az új tanú vélelmei és sejtései azonban felülírtak minden eddigi, több tucat tanúvallomást és szakértőt és elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy hosszú évek nyomozati és bírósági eljárását zárójelbe tegyenek és szinte példa nélküli módon, másodfokon a bíró vesse fel a vád megváltoztatását, az ügyész helyett! Mintha ebben a korántsem vicces helyzetben a Tanú című film jelenete elevenedne meg, amikor az ügyvéd kér súlyosabb ítéletet a védencére.

Ha hét évvel a tárgyalt ügy megtörténte, hat évvel a feljelentés után, hétezer oldalas nyomozati anyaggal, több tucat tanúval és szakértővel, hét éves eljárás után egyik napról a másikra, ilyen hirtelen, ekkora változás következik be, akkor vagy az igazságszolgáltatás szakmaiságában, vagy függetlenségében lehet okunk kételkedni.

Bízom benne, hogy a jogerős ítélet a lehető leghamarabb megszületik, és emelt fővel állhatok azok elé, akik nevében engem meghurcolnak és alaptalanul gyanúsítanak.

 

Molnár Gyula

Újbuda volt polgármestere

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozzon
Molnár Gyula facebook-oldalához!

Hány bőrt lehet még erről lehúzni?

2013.10.25. 23:45 | Molnár Gyula | Szólj hozzá!

Címkék: jogállam öböl boszorkányüldözés koncepciós eljárás Újbuda Molnár Gyula

Avagy vannak-e más szempontok is az igazságszolgáltatásban?

Tudom, hogy ma politikusnak október 23.-ról és az összefogásról illik  beszélni, meg is teszem majd máshol, más formában, de itt a saját blogomon most saját magammal és a velem kapcsolatos újabb, bizonyos szempontból váratlan, bírósági fejleménnyel szeretnék foglalkozni.

Azt hihettük, hogy ellenfeleink ezt az ügyet már elengedték! Hiszen az elmúlt hónapokban már más, újabb, most "megtalált", súlyos bűnökről beszéltek, meghosszabbított nyomozásról és ebből azt szűrhettük le, hogy érzik és értik: ez a hajó elment! Na azért nem volt teljesen haszontalan számukra ez, hiszen megnyertek vele egy polgármesteri széket és több mint 6 évig a jobboldali nyilvánosságban állandó negatív jelzőkkel írhatták le a nevemet.

Ahogy már bemutattam itt, első fokon bűncselekmény hiányában felmentettek. Akkor terveztem, hogy a teljes ítéletet (kitakart nevekkel) felrakom, de szakemberek lebeszéltek róla. Ma már bánom, mert akkor most nem lenne más dolgom, mint azt mondani, hogy olvassuk újra a 16, a 23, 37. és így tovább oldalakat, ahol feketén-fehéren le van írva mennyire alaptalan és mennyire légből kapottak voltak a vádak. Akkor nem tettem, most már nem is teszem, jobbat tudok. Az ügyészség fellebbezéséből, mert persze fellebbeztek, kimásolok pár idézetet és annak fényében értékelem és kérek mindenkit, hogy értékelje az elmúlt nap eseményeit, ami a másodfokú bíróságon történt.

elotte_utana_gat55.jpg

Mit is mond az ügyészség a fellebbezésben?

„..Az első fokú bíróság, a perrendi szabályok megtartásával folytatta le az eljárást. A bizonyítást a szükséges és indokolt mértékben lefolyatta, és a történeti események vonatkozásában hibamentesen állapította meg a tényállást. Helytállóan rögzítette a vádlottak hivatali illetve gazdasági pozícióit, a gazdasági események és jogi tranzakciók sorrendiségét, tartalmát és időpontjait. Ezekben a kérdésekben bizonyíték értékelő tevékenységének kellően eleget tett, mérlegelésével kapcsolatos álláspontját részletesen megindokolta, így az – a felülmérlegelés tilalmára figyelemmel – a másodfokú eljárásban nem támadható.

A bíróság hivatkozott arra, hogy a döntéssorozat minden lépcsője, minden alkalommal jóváhagyott, jogszerű folyamat eredménye volt. Az Öböl XI. Kft működése nyilvános volt, az ügyletsorozat ellen a képviselő-testület, a különböző bizottságok, a cégek felügyelőbizottságai és könyvvizsgálók semmilyen kifogást nem emeltek. Másrészt a vád sem állította, hogy az Önkormányzatnál valamilyen anyagi hátrány keletkezett volna. A vád nem hűtlen kezelés vagy sikkasztás bűncselekménye, hanem hivatali visszaélés büntette, amelynek tárgya jogtalan előnybe részesítés. A jogtalan előny biztosítása, nem párosult az Önkormányzatnál jelentkező vagyoni veszteséggel…”

elotte_utana_2.jpg

 Ha valaki nem szeret sokat olvasni, vagy nem szereti a jogászok szó csűrés-csavarását, akkor röviden és egyszerűen leírom. Az ügyészség szerint is az első fokú bíróság korrekten folytatta le az eljárást, jól állapította meg a tényeket, hogy minden lépés jogszerű volt, károkozás nem történt, de mégis az egész, így együtt hivatali visszaélés! Ezt mondják az ügyészek! De az elsőfokú bíróság még ezt sem találta megalapozottnak, így nemhogy károkozást, de semmilyen egyéb bűncselekményt nem állapított meg: nem bizonyíték, hanem bűncselekmény hiányában született felmentő ítélet!

Nos tehát ezzel a háttérrel, 7 év nyomozás után, 7000 oldalnyi nyomozati anyaggal, több mint egy éves elsőfokú tárgyalás sorozattal a hátunk mögött érkeztünk a másodfokra, ahol már nem bizonyítanak (elvileg), nem változtatnak vádon (elvileg) csak azt vizsgálják, hogy megfelel-e minden a jogszerűségnek és helyesek-e a bírói mérlegelések.

És itt jött az újabb „bőr”, amit megpróbálnak lehúzni. Meghallgattunk egy új tanút, és felvetődött a vád megváltoztatása. Mindez, még egyszer elmondom, 7 év után, ahol centiről centire, forintról forintra vizsgálták rendőrök és ügyészek az ügyet és nem tudtak kitalálni „csak egy” hivatali visszaélést! Felteszem a költői kérdést, ha az ügyészség a választás előtt talált volna bármi valóságos, kézzelfogható károkozást, nem javasolt volna azonnal 100 év várbörtönt? Dehogynem! De nem volt, nem lehetett, mert ellentétben a minket vádló politikai ellenfelekkel mi tényleg a közösség érdekében, a lehető legjobb megoldást kerestük és találtuk meg és többségi döntéssel több lépésben megvalósítottuk.

elotte_utana_9.jpg

Akkor mi a baj? Megmondom! Az a baj, hogy pontosan tudják, ha elindulok a választáson, akkor igazi versenyben, normális eszközökkel nem tudnak legyőzni. Mert nem csináltak semmit, mert nincs megfelelő jelöltjük, mert nem tudnak szembe állítani semmit velem és a sikeres 8 esztendővel! Szerintem ez a baj! De nem segítek nekik! Én ebből a gödörből is kimászok, bármilyen mélyre ássák is, egyszer szembe fogunk állni az ellenfelekkel és elmondjuk, hogy ki mit gondol Újbudáról, a fejlesztésekről, a szociális kérdésekről, a közbiztonságról, az oktatási rendszerről és a sportról.

Dönteni pedig az újbudai polgároknak kell teljesítmény alapján, félelemtől mentesen! Én vállalom a megmérettetést!

www.igaziobol.hu

ps.

Akit érdekelnek a részletek, tények Öböl ügyben, az lépjen be a www.igaziobol.hu oldalra.Ha bármilyen információra van szüksége azzal a fejlesztéssel kapcsolatban, amire én talán a legbüszkébb vagyok, miközben politikai ellenfeleim ezzel próbálnak leradírozni, nos annak ajánlom ezt az oldalt. Mi több, ha bárkinek bármilyen kérdése van, ott fel is teheti és 24 órán belül választ is kap rá! De igazából mindenkinek azt ajánlom, hogy menjen ki a Kopaszi gátra és azután "ítéljen", hogy stílszerű legyek...

www.igaziobol.hu

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozzon
Molnár Gyula facebook-oldalához!

Maffia módszerek Újbudán avagy...

2013.08.15. 20:29 | Molnár Gyula | 9 komment

Maffia módszerek Újbudán avagy mostantól egy bérlő sincs biztonságban?

Az Indexen megjelent cikk szerint őrző védők foglalták el a Bikás parki sportcentrumot. Mivel tudom a dolog hátterét, gondoltam megvárom, hogy mi lesz az önkormányzat hivatalos közleménye. Nos, megérkezett és azt tudom mondani, hogy a pofátlanságnak nincs határa.
Ne finomítsunk, ez szimpla hazugság!

Amikor egy tulajdonos, bármilyen akár magánszemély, de különösen ha ez egy önkormányzat, a jogszerű bérlőt 40 (!!) kigyúrt emberrel nem engedi be az ingatlanába, ott megszűnik a jogállam. Lehet egyeztetni, ha nem megy perelni, de ha valaki nem tetszik, erővel kirakni azt nem lehet. Egy következmények nélküli országban ez talán elmegy, de nem a végtelenségig. Ilyet csak és kizárólag bűnözők csinálnak, még akkor is ha sok kellemetlenség lehet egy nem fizető bérlőből.

uc_02_resize.jpgEz a valós helyzet a sportcentrumnál

„Az önkormányzat tárgyalásokat kezdeményezett a társasággal az adósság rendezéséről, azonban a megkeresésekre az Uniker-Coop Kft. érdemben nem reagált. Dr. Hoffmann Tamás, a kerület polgármestere ezért úgy döntött, hogy élve a jog által biztosított lehetőségekkel, az önkormányzat saját kezelésébe veszi az ingatlant."

uc_ujbudahu.jpgAz ujbuda.hu pedig ezt az idilli képet sugallja

Ez az önkormányzat közleménye, a valóság pedig az, hogy semmilyen egyeztetés, semmilyen felszólítás az információm szerint nem érkezett, csak egyik reggel a 40 barátságos hazafi, akik nem engedték be a jelenleg jogszerűen bérlő cég alkalmazottait az ingatlanba. Nos, ez amit a magyar jogrend szerint senkinek és különösen egy önkormányzatnak megtenni nem lehet. Lehet újraszerződni, lehet felmondani, lehet pereskedni, önkényesen a hatalommal visszaélni nem lehet. Könnyű dolga lesz a vállalkozónak a perben, mert a polgármester elismeri, hogy Ő döntött. Csak halkan jegyzem meg, hogy ez tipikusan hatósági ügy, amit a jegyzőn keresztül lehet bonyolítani. De úgy látszik így jár minden olyan „tehetséges" ember, ha hatalmat kap, elveszti az önkontrolt. Tisztelt Uram ki fogja kifizetni a vállalkozó kárát? Ki fogja kifizetni, ha az őrző védők kárt okoznak az eszközökben vagy esetleg megtetszik nekik valami. vettek fel leltárt a jogszerű bérlő jelenlétében az ingóságokról. És a legfontosabb ki fizeti az őrző védőket?

És álljon itt még egy gyöngyszem! „Mindez annak érdekében történt, hogy a sportolni vágyók és a sportpályákat bérlők zavartalanul használhassák a jövőben az Újbudai Sportcentrumot. A korábban megváltott sportbérleteket az ügy rendezését követően időarányosan meghosszabbítják." Vagyis azt állítják, hogy ez a telep nem működött? Hol élnek? Lehet nem szeretni az üzemeltetőt, de hogy ez a telep teljes kapacitással működött az biztos. És most? Nemhogy a telepet, hanem a közpark átjárót sem lehet használni, mert a marcona urak mindenkit durván elhajtanak!

És itt jön a konklúzió! Mi a cél valójában? Az most már egyértelműen látszik, hogy ezt a jónak tűnő üzletet valamelyik barátnak átkívánják játszani. Második cél, hogy bebizonyítsák, akár az önkormányzatnak okozott kár árán is, hogy rossz üzletet kötött az előző testület.

Urak! Nem lesz könnyű dolguk, de próbálják meg. Viszont sok kérdésre kell majd 2014 után ezzel kapcsolatban válaszolniuk, ha és amennyiben úgy alakulnak a dolgok, úgyhogy jó alaposan tegyék el a papírokat mert szükség lehet rá.

És mivel a facebookon sokat kérdezték, hogy mi is a pontos történet. Leírom nagyon leegyszerűsítve (mégha tudom, hogy így már picit hosszúra sikeredik a bejegyzés) a történetet, akit részletesebben érdekel, nézze meg az előző bejegyzést ebben a témában.

A történet röviden és remélem érthetően összefoglalva:

2005-ben Újbuda önkormányzata a kelenföldi Bikás park peremén lévő leromlott teniszpályák és lelakott, balesetveszélyes kosár és foci pályák helyén és mellett egy új sportközpont létrehozásáról döntött. A projektet az Uniker-Coop céggel együttműködve, PPP konstrukcióban valósította meg,

A területet az Önkormányzat adta bérbe, az építkezés egy részét (90 millió forintot) a magáncég finanszírozta, a beruházás befejezéséhez szükséges hitel felvételéhez az Önkormányzat garanciát nyújtott.

A beruházás értéke 270 millió forint volt. A létrejött sportközpont a szerződésnek megfelelően ingyenes és kedvezményes pályákat és sportlehetőségeket biztosított a környékbelieknek és az önkormányzatnak és az iskoláknak is. A sportközpont üzemelteti a teniszpályákat, a műfüves futballpályákat és a fitnesztermet is. Ezenkívül működik egy étterem is a területen.

A cég a hitelt sajnos svájci frankban vette fel, és a megemelkedő törlesztést hét év elteltével már nem tudta fizetni ezért a bank a hitelt 2012 februárjában felmondta. A garanciaszerződés alapján az önkormányzat – tárgyalások után – 120 millió forintért jut a 270 milliós beruházással épült sportkomplexumhoz.

Ami jó :

Felépült és működik egy sportközpont a Bártfai utcában immáron 7 éve.
Az Önkormányzatnak, a közösségnek ez eddig nem került semmi pénzbe.
Amennyiben további helyes döntésekkel az üzemeltetést kiadja az önkormányzat 5-6 év alatt az így kifizetett pénz megtérül.

Ami nem jó:

A vállalkozó nem bírta fizetni a CHF hitel terheit.
Az Önkormányzatnak a garancia alapján fizetni kell.

A mérleg:

Újbuda önkormányzata 120 millió forintért hozzájut a 270 milliós beruházással épített Bártfai utcai sportközponthoz.

(Zárójelben a tanulság: Hat-nyolc évvel ezelőtt magánemberek tízezrei, cégek ezrei és önkormányzatok százai - Újbuda Önkormányzata nem volt köztük – vélték a finanszírozási problémákat CHF hitellel megoldhatónak. Most már mindenki okosabb, de akkor...)

bikas_sportcentrum_small.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozzon
Molnár Gyula facebook-oldalához!

Hiába van nyár, adózni kell!

2013.07.20. 19:44 | Molnár Gyula | Szólj hozzá!

Címkék: adó törvénysértés Újbuda XI. kerület Molnár Gyula

Igaz, hogy most mindenki inkább nézi izgatottan az időjárás-jelentést és a valuta árfolyamokat a nyaralást tervezve, de láthatóan át-át töri a nyilvánosságot egy hír az adózással kapcsolatban és ebben egyre gyakrabban jelenik meg az önkormányzati adók kérdése. Az az adó, amelyik eddig talán érzékelhetetlen volt az emberek számára, de mostanra része lett a családi költségvetésnek is. Tegnap az index írt erről egy rövid, de elég határozott cikket, nehéz is ezzel vitatkozni. Ez indította el az agyamat és gyorsan le is írom a gondolataimat.

De valószínű a nyaralójukat barátokkal megosztó tulajdonosok sem voltak boldogok néhány önkormányzat idegenforgalmi adóval kapcsolatos döntése után.

Újbuda képviselő-testülete is új adórendeletet fogadott el, de az nem lépett életbe, mert a Kúria Önkormányzati Tanácsa több törvénysértésre is rámutatva megsemmisítette azt. Nem a bírósági döntés részleteivel kívánok foglalkozni, hanem az általam helyesnek vélt adópolitikáról, adóztatási elvekről tennék közzé néhány gondolatot.

Az utóbbi időszak, de különösen ennek az évnek a gazdaságra gyakorolt hatásait nem lehet figyelmen kívül hagyni, különösen akkor nem, ha a kerület adóztatási gyakorlatát jelentősen változtatni akarjuk.

Azt a szándékot, elképzelést hogy az egyes adónemekben, kerületünkben az átrendezés indokolt, nem vitatom. Hiszen a központ költségvetés soha nem látott mértékben kurtította meg a támogatásokat. vagy inkább nevezzük a dolgot úgy, hogy a helyben keletkezett személyi jövedelemadót saját célra használja, és csak töredékét adja vissza. Viszont azt is mondom, hogy az adórendeletnek jól kidolgozott koncepción kell alapulnia. Mi az ami fontos, tehát nem hagyható figyelmen kívül? Nem lehet mellőzni, egy adókoncepcióban alábbi szempontokat:

• A helyi adóztatás kizárólag megfelelően és szakszerűen kidolgozott koncepció felvázolása és megvalósítása útján optimalizálható, működtetése érdekében nem halasztható az adóterhek átrendezése, amelyek egyaránt fontosak mind a lakosság mind a városvezetés számára.

• Ha változtatunk, ennek során figyelembe kell venni az Európai Unió helyi adóztatással kapcsolatosan megfogalmazott alapelveit, ezért a követendő szempont az, hogy az Önkormányzat által bevezetett adók valamennyi adózói körre kiterjedjenek, ne csak az adózók egy szűk körét terheljék.

• A lehetséges jövőt tekintve meg kell határozni azokat az irányvonalakat, amelyek mentén haladva biztosítható, hogy Újbuda Önkormányzata minél jelentősebb anyagi potenciálra tegyen szert, pénzügyi-gazdasági helyzetét kezelje, valamint a feladatellátás hatékonyságának javulásában, növekedésében megújuljon.

A jogszabály változások ismeretében foglalkozni kell azzal, hogy a helyi adópolitika eszközeivel hogyan teremthetjük meg a kerület működéséhez, fejlődéséhez szükséges, és elengedhetetlen forrásokat. Meghatározó változások előtt álltunk 2012 évvégén. Magyarország 2013. évi költségvetési törvénye alapján a gépjárműadónak csak a 40%-a maradt az önkormányzatoknál és teljesen átalakult az önkormányzatok finanszírozási rendszere is. Ebből adódóan az egyetlen érdemi lehetőséget jelentő megoldás a helyi adóztatás átgondolt, hatékony és megfelelő szintű forrást biztosító átalakítása. Ezért a kerületben működő a gazdasági- érdekképviseleti szervekkel, a társadalmi szervekkel egyeztetve, javaslataik figyelembevételével olyan szabályozás rendező elveit kell elfogadni, kialakítani, amely 2014. évben is és a továbbiakban is biztosítja a kerület stabil pénzügyi működését.

A kerületi sajátosságokat is figyelembe véve feltétlenül szólnunk kell azokról a tényezőkről, melyek jelentősen befolyásolják, befolyásolhatják a helyi adóztatást

Az építményadó jelenlegi problémás területeit az alábbiakban látom:

  • Üresen álló, nagy hasznos alapterületű ingatlanok
  • Az ún. „osztatlan közös” tulajdonban lévő ingatlanok
  • Magánszemély tulajdonában lévő nem lakás céljára szolgáló építmények adóztatása
  • Üzleti célt szolgáló építmények adómértékének problémája
  • Vegyes funkciójú építmények adóztatásának kérdése

A telekadó vonatkozásában kiemelten problémát jelent:

  • a termőföld, nem termőföld besorolás
  • termelési ág változtatás
  • mezőgazdasági hasznosítás megszüntetése
  • megközelíthetőség
  • szolgalmi jogok, mint terhek
  • telekméretek

A helyi iparűzési adót - bár ez nem közvetlen kerületi bevétel, de foglalkoznunk kell vele - jelentősen befolyásoló tényezők:

  • a vállalkozások adósság és követelésállományának alakulása
  • „körbetartozások”
  • a csőd és felszámolások emelkedése
  • termelés stagnálása, illetve csökkenése
  • telephelyek bezárása
  • tevékenységi kör szűkítése a vállalkozás által
  • a központi elvonások volumene

Mindezek alapján kell, most már jogszerűen, meghozni azt a döntést, hogy milyen kőrt, milyen mértékben adóztasson a kerületi önkormányzat. És itt figyelembe kell venni, hogy ezek az emberek, vállalkozások számtalan más logikán és csatornán már hozzájárulnak a közösségi kasszához. És persze még ennél is fontosabb, normális elvárás az adózó polgárok részéről, hogy ezek a pénzek ne jutalmakat, gépkocsi vásárlást, működést, hanem helyi fejlesztéseket szolgáljanak. Azt tartom helyesnek, ha az építmény és telekadó bevételekkel megegyező vagy azt meghaladó fejlesztések történnek a területen. Minden más csak sarcolás!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozzon
Molnár Gyula facebook-oldalához!
süti beállítások módosítása